CIRIPELŐ-énekeljünk együtt!

Énekes, mondókás foglalkozás babáknak és anyukáknak! 

A foglalkozás tervezett időpontja csütörtök 9:30

Ha szeretnél részt venni gyermekeddel a programon, akkor kérlek, jelentkezz a CIRIPELŐ-énekeljünk együtt Facebook csoportunkba. Itt tudjátok majd hétről hétre jelezni, ha szeretnétek velünk ciripelni!

Miért jó, ha korán kezdjük a zenével, énekkel való ismerkedést?

A babák már az anyaméhben is hallják a külvilágból érkező zajokat, hangokat, zenét.  Ha ilyen ingerek érik őket, akkor a kellemes dallamokra nyugalomban ringatóznak a magzatvízben. Születésük után sem lesz ez másként, hiszen a babák nagy része zene iránti fogékonysággal születik. 

Ha kellemes dallamokat, komolyzenét hallgatunk, vagy énekelünk, mondókázunk, mesélünk babánknak, akkor észrevétlenül fejlesztjük ritmusérzékét, támogatjuk, segítjük a beszéd kialakulását, sőt, ha mindezt még mozgással, ringatásokkal is kísérjük, akkor fejlesztjük egyensúly érzéküket és segítünk a mozgásérésben is. 

Az a baba, akit születésétől fogva „körülvesz a zene” sokkal nyitottabb lesz a világra, a zenére, kiegyensúlyozottabb lesz érése, fejlődése. Ami talán mindennél fontosabb, hogy az együtt töltött, minőségi idő erősíti az anya-gyermek kapcsolatot!

Ha szeretnétek hozzánk csatlakozni, akkor keressetek bizalommal!

Alkalmanként:1500 ft

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: Müller Anita: 06 20 516 5513

blank

Aki a foglalkozásokat vezeti

blank

Müller Anita

Szakmai vezető, óvodapedagógus, mozgásterapeuta

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése